Eszmeráldá visszavág...

megint szerelem... megint nem kellett volna...
aki, ha volna... aki, ha nem volna... bárki, aki volna... bárki, akárki volna... akárki, bárki volna.. az, aki bárki... bárki, aki akárki... valaki, aki...
ugye, mennyire nem egyszerű...
lélekben fogócska..
majd legközelebb szétnézek, mielőtt a zebrára lépnék... nehogy ismét meteorral ütközzek... leálljon a pulllzálóm... és bumm...
talán ez volt az utolsó?! talán most már nem fogok hozzászólni, ránézni... megérinteni...
hm...

lelkeknásztánca volt...
 

 az utolsó bejegyzésem óta, ismét fordult velem a világ... igen, legalább kétszer 360°-ot... hogy ott vagyok-é, ahol voltam?! neem, sosem kerülök kétszer ugyanarra a pontra...
vagy mégis?
 nevetséges, hisz egyszer már átlavíroztam ezen a "megalkuszom, elfogadom, tovább lépek, átvészelem, elfogadom, beletörődöm, odafordulok, segítek, elnézem, mentegetőzöm, elbírom, elviselem, megnyugszom... eltűröm" helyzeten...
 keresek, kutatok ismét... rögeszmésen keresem a foltom, azt, aki teljes mértékben egyezik velem... de nem találom... hát, hol vaaagy? hová bújtál? :(
 lehet nem is kellene, hogy egyezzünk... lehet én rontom el mindig...

fasztudja.

 eddigi időszakom egyik legjobb hírét kaptam ma... és a legszomorúbb, hogy nincs kivel megosszam... mert bárkinek is írtam volna, annyit mondd, hogy "grat!" majd elkezdni nyögni fájdalmas életének mihaszna történéseit...
 kérdem én: szükségem van nekem ezekre? Jézusom. Megint mivan?!
holnaptól 23... újabb tetves év telt el a tetves életemből... tetves emberekre pocsékolt tetves gondoskodás... tetves düh fertőzi tetves elmém... és tetves fájdalom szorongatja tetves lelkem... fel kell pumpálnom leeresztett szívem az éj leple alatt...

 ah... a remény rabja vagyok...

kellemEST!

Azt hiszem, sikerült döntenem...
És azt hiszem végre megint megakadtam egy ponton és nem fog semmi, de semmi eltántorítani onnan...
A legutóbbi két poszt tökéletesen jellemzi egy kissé szerelmes hebehurgya viselkedését, mikor is megtörétnik az a szörnyűség, hogy visszautasítják... : )
Mosolygom, igen...
Döntöttem... És bár könnyelmű kijelentéseket teszek életem során sokszor, és lehet ez is az, de szeretném továbbra is a mindennapjaimat megosztani az elmúlt hetek, hónapok rajongásig megszeretett "tárgyával"... Talán így is tanulhatok tőle valamit... amit mástól nem... amit mástól talán nem így... ha mégsem, hát megpróbáltam...
 

Sokat gondolkoztam... Szerettem volna megvitatni az én kis életemet egy fiúval, de mikor írtam neki nem válaszolt... és azóta sem keresett... emlékszem, talán pont egy éve volt, mikor ő megkérdezte tőlem, miért vagyok mellette minden helyzetben, legyen az jó vagy rossz... nem válaszoltam... mert nem tudom a választ... mert szeretem?! ugyan, ezt bárki mondhatja, bárki érezheti... fontos nekem? de, hát mi fontos, mitől lesz fontos?! nem tudom... csak azt éreztem, hogy ott kell lennem... és kész... jó érzéssel töltött el...
és most gondoltam talán fordítva is megtörténhet... hisz ez is jól esett volna, de nem... talán, mert a mi kapcsolatunk mindig is erről szólt... felületes volt... én mindig elhittem, hogy már nem fejlődhet tovább a kapcsolatunk, mert már elérte azt a pontot... és megint csak rá kellett jönnöm, hogy nincs is semmilyen pont... ez csak az én képzeletemben született meg...

új blg. kell... a nyünyü megállíthatatlanul kikívánkozik ujjbegyeimből... :):)

jaj, Nektek... lidércek...
élvezetekben gazdag kellemEST!

tsókolohm!

ma valahogy nincs kedvem a vidámsághoz... erőltetett volna...
nem vagyok vidám, sem lelkes...
amikor szükségem lenne a barátokra, akkor sosem nem tudok kinek a keze után kapni...
az élet furcsa fintora ez vagy csak egyszerűen magam vagyok, nagyon...

valójában tudtam, mi következik, hogy a hatalmas vidámságot majd a nagy összeroskadás követi, mert ilyen vagyok... és mert vannak sablonos dolgok, amik másképp nem következhetnek be, mint így...
kaptam egy levelet... miért éppen levél, nem tudom... legalább online beszélgetés lett volna, de még ez sem... levél, rossz hírekkel, munkaidő vége előtt pár perccel kézbesítve... nékem...
levél, áltatással teli... nem azzal van bajom, amit írtak benne nekem, hanem azzal, ahogyan... levél... későn, választ nem várva... és egy átlátszó hazugság köré szőve a utasítást... érzelmeket figyelmen kívül hagyva... tisztelet sehol sem...
gyávaság valamit úgy közölni az emberrel, hogy magunkat védjük... gyávaság átlátszó hazugságok mögé bújni, hogy ne tűnjünk rosszként... és gyávaság levelet írni, telefonálás vagy beszélgetés helyett...

leginkább talán az bánt, hogy olyasvalaki utasított vissza, aki sosem vonzott... én nem ezt a fiút szerettem meg... az álmaimat szerettem, és nem a valóságot... és a valóság nem olyan szép... és ez szomorú... szomorúsággal tölt el, hogy a való, az savanyú... hamis... rossz... hol az a fiú, aki elcsavarta a fejem? talán nem is létezik... :(

sose álmodozz... soha,desohaaa!
 

Nohs... öhm, megérett a terv a ny.ü.ny.ü. elkészítését illetően...
annyi, de annyi frenetikusnak még görcsös mosollyal sem mondható élményben volt részem az elműlt két és fél évben, hogy itt az ideje, orvul megírjam publikus formában, mit is tanultam én a férfiaktól... :D
ez egy vérgonosz kacajnak a helye.    .......................................................
de tényelleeeeg...
tegnap elkeserdetem, mert ok-nyomozói tehetségemnek köszönhetően megint kiderítettem, hogy daliás hercegem, aki picit jobban vonzott az átlag hímeknél, más lány után futkározik nyelvét az aszfaltra görgetve... női társaimat ilyenkor megkédezném, hogy mi jobb a léleknek, ha egy rondább nő csapja le a lovagot a kacsónkról vagy, ha egy csodaszép?! mindegy... ígyisúgyis a kurvaanyát kívánjuk szelíd pillarebegtetéssel... :)
na, mindegy... a lényeg a lényeg... én valahogy annyira, de annyira mellőzve vagyok, hogy az már égbekiáltó bosszúért esedezik... a leszarást überli a srác... de tényleg... csak így hiphop... mintha legalább helyet cserélt volna amerika és európa...
szoval jól pofára estem megint... mint ahogy előzőleg és előzőleg és azelőtt nahmeg azelőtt...
megkaptam a dumákat, miszerint mennyire értékes és aranyos lány vagyok... hihetetlen milyen felfogásom van és az élethez való hozzáállásom... (ah... mindenféle testnedv elhagyta most a testem... főleg könny és takony... már bocsss... :D)
na, akkor itt álljunk meg... és képzeljétek el az arcomra rajzolódó "miafasz?!" arckifejezést...
nos... igen... tovább léphetünk...
vannak biztonyos pillanatok, amikor tényleg jól jönne egy öszinteséget előidéző kúp... vagy legalább egy szívlapát, amivel szintén hasonló viselkedés formát lehet elérni... :)
neeem bírom a hazugságot.. rápattanok egyből, neki feszülök, mint húzentróger a 90es mellnek... és ah... kééész... miért,miértmiértmiért? nem lehet frankón oda terpeszállni a szerencsétlen egyén elé és asszondani neki, ne-ne haragudj... nem adja a dolog... ott van Ő, Ő talán... lehet Ő sem, de rövid az élet... mindent meg kell próbálni...
én meg asszondanám, gyere babám, hadd öleljelek meg... áldásom rátok...
mert nem vagyok egy született kretén... és még némi elme is termett a koponyám alatti táptalajon... felfogok én mindent... csak néha el kell betűzni... :D
na... a problémám még mindig az őszinteség meglétével, hiányával... teljes ismeretlenségével szokott lenni...

lehetőség gyanánt innen intéznék felhívást azon férfiaknak, akikből valamiféle népbetegség folytán törnek elő a valójában tartalmatlan szép szavak, hogy neee... kár a gőzért...
ideig-óráig futhatjuk ezeket a köröket, de az igazság odaát van, tudjuk... én meg hülye gyíkarcú megkeresem mindig..... és nőből vagyok... a többi hiéna is ilyen...
nem vagyok feminista szingli kurva, neeeem kellenek a vádak...
csak annyira bassza a büszkeségemet, az igazságérzetemet egy némelyik barom viselkedése, hogy lassan tényleg az egyetlen elfoglaltságom a ny.ü.ny.ü. megírása lesz...
és a végén tényleg egy feminista, karrierista örök szingli leszek... amolyan 70-es évekből származó sárkányos ovális formájú vörös szemöveggel az orromon és hozzá színben illő vörös rúzzsal az ajkamon... fogamon...

mmm... nem is akarok már tanulságot írni...
megyek enni... az midnig jót tesz a léleknek...
élvezetekben gazdag kellemEST! písz&láv sáh

     ... sebeket ne foltozz, elmúl majd magától...
 nekem vannak sebeim és nem múlnak el sosem, de ahogyan rájuk tekintek az nem olyan, mint mások esetén... örülök, hogy vannak... kellenek ahhoz, hogy megismerjem magam... a határaimat...
 minden kapcsolatomból tanultam valamit, még azokból is, ahol a kapcsolat csupán annyit jelent, hogy beszélgettünk egymással teljes nyíltsággal, őszintén...
 egy régi szerelemből megtanultam, hogy igenis vállalni kell az érzelmeket és tudni kell azokat lehetőleg szépen kifejezni... egy másik esetén én ezt meg is próbáltam e tudást kamatoztatni, mert annak előtte nem volt rám jellemző... a legfurább a dologban, hogy az igyekezetem ellenére... az őszinte kitárulkozás ellenére sem úgy alakult a dolog, ahogyan én azt reméltem... utóbbi esetben talán jobb lett volna titkolni az érzelmeket... amik még nem mélyek és nem erősek... de vannak és talán azok lehettek volna... csak lehettek volna, mert valami megtört... és ismét ... egyre rosszabbul ugyanakkor mégis egyre jobban tűröm a visszautasítást... hátat fordítok képletesen, aztán... jön ez a melankólia... rosszul tűröm, mert egyre több dühöt vált ki belőlem... és egyre jobban, mert gyorsan döntést hozok, ami végérvényesnek tűnik... tűniktűnik... annyira bizonytalan vagyok... manipulálni vagy védeni próbálom magam... de szembeötlően szarul megy... 
 dunsztom sincs, hogy mi lenne a legjobb... hogy mire vágyom és hogy kitől szeretném azt megkapni...
 megyek süteményt sütni... belesütöm a lelkemet... hagy egyék meg mások... még így is itt marad nekem az eszem... amennyicske van... azzal én jól elboldogulok... lehet nem is keletkezik több ilyen savanyú blog bejegyzés a klaviatúrán csúszkáló ujjaimból...

 kellemEST! lávjááh

         új év, és lám a szokásos élet...
: ) melyik naiv hülye gondolta, hogy egyetlen éjjel minden megváltozhat? öhm, mondjuk én... ( : mert, hát milyen jó is, ha hihet valamiben az ember... nemdebárigazam van?!
a hintázás olyan, mint az élet... addig míg nem ismered, hogyan is működik, kéred mások segítségét... meglendítenek egyszer... meglendítenek kétszer... majd mondják, hogy hogyan is kell magadtól csinálni, hogy ne szakadjon meg a folyamat... láb behúz, majd kinyújt... amikor rájössz, milyen könnyedén tudod irányítani mások segítsége nélkül, meglepődsz, miért nem ment az elején csuklóból... miért kellett bárgyú tekintettel várni, hogy mások mutassák meg, hogyan kell... nos, én már tudom, hogyan kell hintázni... és köszönöm, nem kérem senki segítségét...

nagy agymenések, lélekben fogócskázások idején írok mindig ilyen undorító bölcsességeket... mindig minden ugyanúgy történik, amíg rá nem jövök, hogy az egész egy önmagába visszavezető rohadt labirintus... amint feleszmélek, tovatűnik az... és a lombos fák között tárt karokkal magamba szívom a friss levegőt és a napfény megannyi energiáját... ( : nem szívtam, nyugoccság van... tiszta az elmém... mondhatni...

csak mondhatni... mert erősen dolgoznak a kérdőjelek... illetve csak egy... a miért?! van ennek valami haszna? annak, hogy én mindig belegabalyodok egy olyan emberbe, aki egyáltalán nem illik hozzám... én meg végsőkig ragaszkodom, hogy de... márpedig igen, ő illik hozzám... és ő jó és én is jó... és mi akkor jóóóóóók vagyunk, leszünk... egy idióta igazán megadhatná már magát nekem... nem vagyo én olyan gyalázatos boszorka... : )

ah... faszkivan... csak ne lenne több, mint két év mögöttem... de tudnék örülni neki...
muszáj lesz írnom egy könyvet a kis tinipicsáknak arról, mit NE tegyenek, hogy megszerezzenek magunknak egy palit! ne legyenek dia copyk... : D

na... vár a pedagógia meg a lecsó... gutenacht! bisbald!
 

  Nohs, életemnek ismét új szakaszába lépek...
  bár léphetnék néha máséba... olyan jó volna, meg persze az is, ha mások fejével
  gondolkozhatnék... nem kellene mindig dilemmázni...
  de ilyen az élet... vagy legalábbis beletörődve a történtekbe, ezt kell, hogy mondjam...
  mi mást tehetnék...
  néha elkapnak az indulatok magukkkkal ragadnak a messzeségbe, majd ledobnak...
  ledobnak egy ponton, ahol mérhetetlen nagy nyugalom vár rám...
  tényleg igaz a Pati által oly sokat hangoztatot mondat, miszerint mikor Isten egy
  ajtót bezár, egy másikat kinyit... nos, ősszel nekem hosszú tortúra után egyet valóban
  bezárt... be akartam én azt már... de mint ahogy a kinyitást, úgy a becsukást sem lehet
  előidézni... olyan, mintha megerőszakolnánk magunkat...
  én sosem tettem... várok... végülis kinyílt az a bizonyos másik ajtó...
  de még be sem léptem, mikor már tudatták velem, hogy rossz helyen járok...
  elképzeltem mit találok bent, és tényleg azt találtam, amire vágytam...
  de nem voltam szívesen látott vendég... így hát, felvettem a kiskabátom és kiléptem...
  most kint állok a folyosón... és várom, hogy belépjek egy másik ajtón...
  pont ez az a része a sztorinak, amit én utálok... és szerintem más is, aki érti
  miről karatttyolok...
  na, nem baj... minden miértnek van mertje, ennek is van...
  nem is kérdezek semmit... mindent tudok és béke van... olyan kis felületes...
  holnap megint megvívom a harcom a kérdőjelekkel... de mit is számít ez, ha ma
  nyugodtan fekszem el?!
  nehéz boldogulni, de ha egyszer végre sikerül, visszatekintek majd és tudni fogom,
  megérte a várakozás....
  Terézanya módjára boldogulááást mindenkineeek, ennyit kívánok... :)
  píszmajmok!

  szundiidőőő.... :*
 

        romantikus nyünyüs hangulatom van... mindezt a dőlt betűtípussal hozom az olvasó(k) tudtára, mivel egyébbel nem tudom... nincsenek szépen csengő szavak és mámorban úszó gondolatok... heverhetne itt idézet egy érzelmekkel teli versből, vagy egy frappáns dalszöveg részlet... de az nem az enyém... szebb szebb... de nem az enyém...
én sosem szerettem az időre bízni magam... nem hiszek abban, hogy bármi megoldódna, elmúlna, kihűlne, megperzselne... újjászületne, feledésbe merülne az idő segítségével... a hatások megléte, rendszeressége, megszűnése azok, amik eredményeznek bármilyen változást... az impulzusok, ha kellő erősségűek, akkor képesek kibillenteni a megszokott szürkeségből... de, hogy idő... ugyan... az idő baromi jó áltató... azt hiszed, hogy 'ah... nincs tovább...' elmúlt, megszabadultál a sebektől, az érzelmektől... majd jön egy fuvallat... felkapja a szoknyád alját, a fejedig emeli, te pedig hirtelen a szemedet eltakaró szövet alól nem tudsz kibújni... semmit nem látsz... kapálózol, míg el nem esel a saját lábadban... és fekszel arccal a földön... kérdezvén, mi volt ez? és most miért???
"sebet ne foltozz, elmúl majd magától..."            punnany, mi más...
talán abban hiszek, hogyha lerázzuk a kezeinket, lábainkat, és teljesen ellazulunk, akkor kiáramlik belőlünk a sok-sok rossz, amit átéltünk... a sok negatívum... nem lesznek később hatások, amik visszalökhetnének minket a gödör aljára...
persze ez így önmagában nem teljesen igaz... kellenek a gondolatok is... a tiszta fejben születő egészséges gondolatok... nem az ábrándok, álmok... és nélkülözzük a naivitás okozta ballépéseket... jaaa... és béke... megbocsájtás... mosooooolygáááás! : D

ah, tudom.... megint nagyon okos vagyok... : )
legombolom magam...
písz! :*

             november rain...
  erről a hónapról ennyi jut így hirtelen eszembe...
  olvastam szerelmi horoszkópot... puszta véletlenségből...
  rendíthetetlenül jókat kacagok a kreativitást kímélő jóslatokon...
  "ha eddig nem, akkor majd most" rám talál a szerelem, csak legyek nyitott...
  az vagyok, változatlanul... mint egy sokat használt könyv, ami mindig ugyanazon az
  oldalon üti fel magát anélkül, hogy lapozgatni kezdenéd...

  amint kijelentem, hogy immáron semmilyen módon nem tudnak kizökkenteni a
  mérhetetlen nagy relaxációból... mélyről áradó nyugalmamból, abban a pillanatban, 
  vagy talán picit később... mikor már elhittem szavaim, jön és borul minden...
  valószínűleg míg élek, ez így lesz... és valószínűleg erre csak egy ember lesz képes...
  de ez így van jól... kell az a magasvérnyomás... szívdobbanás...
  nem három napig tart a csoda, pusztán egyig, de az akkor nagyon ott van...
  kicsit tétlennek érzem magam... várok... valamiféle önigazolásra... nem magam részéről, 
  hanem más részéről... hiányzik az, hogy teljes mellszélességgel elém álljon és azt
  mondja, ezt így és így... nem kellenek miértek és mertjeik... csak a tények!
  az útmutatás... aztán beszállok a kocsiba és robogunk együtt...
  az eltelt időt nézve ez teljesen érthető... megértettem, hogy míg élek, 
  mindig adni fogok egy esélyt ennek az álomnak, mindig meghagyom azt a kis kibúvót,
  ahol megszökhet és beteljesedhet... 

  a szerelmi háromszögek magukkal ragadtak... a történet ugyanaz, a szereplők,
  a helyszín, az időpont változik... a tartalmatlan szavak, mély érzelmek... kipipálva!
  én pedig a színpad előtt popcornt majszolva nézem, mint próbálnak
  a játékosok érvényesülni a darabban... 
  nem kifejezetten vagyok elégedett... de ez nem az én játékom, nem szólok bele...
  az én játékomban szerepel sok mindenki... mint, ahogy én is sokak játékában szerepelek,
  más más szerepben tetszelgek... de ez nem az én hibám... az ő hibájuk, hogy 
  mindig csak egyetlen oldalamat látják meg... azt szeretik, a többi pedig mellékes...
  én tulajdonképpen azt az egy játékost keresem, aki hajlandó megismerni engem az 
  összes szerepben... aki azt mondja tetszik neki, ahogy a játékot játszom...
   
  jó volna ismét egy vodkás estét tartani... talán a mámoron kívül valami kézzelfoghatót
  is magával hozna... : )

  legombolom magam a rendszerről...
  élvezetekben gazdag kellemEST! csók!

                    nohs...
olyan baromira sok mondanivalóm van esmét, szoval megalvad még a véred is, mire elolvasod eme csudálatra méltó kis szülöttemet... veri izgalmas lesz, bezony...
voltam orvosnál... mondtam neki, hogy sok kilót elhagytam magamról... nem baj-é? nem!
hát, jó... mondom neki, lehet vashiányos vagyok, mert szédülök és vibrál minden a szemem előtt... kérdezem: nem baj-é? nem!
hát, jó... mivel nagy mennyiségű a-vitamint nyomok magamba, ezért ne szedjek akármilyen vitamint, mert elszáradok még a végén... szedjek terhes vitamint!!!
terhes vitamint, mi... az kell még nekem... még a végén egy nagyobb orgazmusnál a méhem úgy dönt, megfogantat egy petét... kész, vége az életemnek azonnal... :D
nőlne még két mell az eddigi kettő alá... a köldököm meg száj formájú lenne és oázni kezdene minden hajnalban... fúj... a drogok hatni kezdtek... :D kissé dalis rémálom ez...

meguntam picikét az irgalmas szamaritánus szerepet... a jófejkedést... mostantól megint az van, hogyha nem kérdezem akkor nem akarom tudni, mi a büdös picsáért szaglászol te ott a lábaid között egy-egy sunyi lapos fingás után... úgyhogy megtarthatja magának mindenki ezt a kis sziesztát... hogymiért? leginkább azért, mert kezdem elhinni, hogy van egyfajta íratlan szabály miszerint, valójában mindenki annyi, mint amennyit hisz magáról... akármilyen röhejes is, de az esetek többségében, csendes megfigyeléseim alapján... van némi igazság benne... én is csak azért vagyok lábtörlő, mert én így gondolom... ha elhitetem saját magammal, hogy én egy baromi dögös és okos nő vagyok... akkor előbb-utóbb mások is elhiszik... amiben pedig benne lakozik maga a gyönyör... a megváltás... a nyugaloooom...
szovaaaaal annyira szekszíí vagyok, hogy mikor belépek a szobába, minden villanykörte szétdurran... :D:D:D:D
vasárnap P.-vel mulatni megyek... ketten lebillegünk egy szórakozóhelyre... hogy kieresszük a fáradt gőzt... és kissé felidézzük a kettőslátás okozta mókás helyzeteket... avagy faltól-falig szindróma... mint anno 56 nyarán... ^^
valamiféle fura hipppppi életérzés fogott el ismét... elégedett vagyok!
nálam az elégedettség abban merül ki, hogy tudom, lehetne sokkalta rosszabb is és sokkalta jobb is, de nem gondolok erre... csak arra, hogy most perpill kurvajó...
na ez az állapot szokott nagyonagy sírásba torkollani... mert jön valaki és beleszarik a levesembe... vagy arcon köp a mélyről jövő geciség...
azt mondta Gergő, hogy én olyan gyűjtögető típus vagyok... nem egészen értettem mire céloz, de az én agyamban is párosul valami ehhez a szóhoz olyasmi, ami teljes mértékben jellemez... nagyon sok tapasztalatot azzal szereztem, hogy meghallgattam mások magánéletét... picit átéltem/megéltem őket, mint a magamét... és lassan, de rájöttem, hogy mi az, amire nekem szükségem van...
rettentő sokuk vágyik arra, hogy egyszerű és őszinte kapcsolatban éljenek mással, másokkal... mégis mindig azért küzdenek, aki maga is bonyolult lélek és még bonyolultabbak a kapcsolataik... küzdenek magukkal, másokkal, másokért, önmagukért...
totális megvilágosodtam... nekem a legjobb... akkor és azt csinálok, amit csak akarok... nincsenek komplikációk... szabad vagyok és ez egy áldás... ki kell használnom még mielőtt beborul megint az elmém és a föld fölött kezdek el szárnyalni... :)
még mindig szeretem a szerelmet... és mostmár azt is, mikor nincs... ( :


na, leválok... pszichológus énemet viszem mosogatni...
mai zenei ajánlatom: gnarls barkley-run      :)

                  a kádban ülve félig leborotvált lábbal, balzsamos és samponos dobozokkal körbe kerítve elhatároztam, hogy újdonsült naplómba szemérmetlenül írok hosszas szingli létem heroikus megmozdulásairól...
                  mire leborotváltam a lábam... illetve csak a szőrt... xD szoval komplett kis forgatókönyv született meg a fejemben... kicsit Brizsittes lesz, de az adja meg...

eluntam a fél életem... közben msn... lélektúra...
Gergődzés is van...
majd re...
csókolom!

          vanília pudingot elegyítettem egy másik híresneves végletekig egyszerű 'desszerttel' a tejberizzsel... gondoltam, hogy a két éppenhogycsak valamicske ízvilággal rendelkező eledel majd összhangban lesz egymással is... vaníliás tejbecuccli... mmm...
aztán elkészült a nagy mű... és nem lett finom... egyáltalán... nem tudom, hogy az adagokkal... a mértékekkel van-é probléma... vagy csak az elgondolásommal miszerint két egyszerű elem együtt is tökéletes harmóniában vannak egymással, úgy ahogy külön külön harmonizálnak a világgal... ?!
mindig is úgy gondoltam, hogy az én életem párja egy végletekig egyszerű egyén lesz... lehet tévedés volt ez is... lehet az egyszerű szürkét egy élénk bizarr mintás dobja fel... jójó a szürke szürkével... ha más az árnyalat... jó a szürke mintással és más színnel...
ha a két egyszerűt összeadom, abból nekem miért nem sikerült harmóniát teremtenem?
nem értem hol csúszott hiba a gépezetbe... az egyszerű lelkek nem találtak egymásra... mert valószínűleg nem ezen múlik... és mert nekem nem ízlik... másnak lehet mennyei manna... eltévedtem az általánosságok mezején...
az én egyszerűségem valahol abban rejlik, hogy nem akarom, hogy minden jó legyen... csak legyen benne egy csöppnyi... nem kell, hogy minden finom legyen... csak annyi, hogy íze legyen... nem fontos, hogy minden szép legyen... csak lássak benne egy parányit belőle... és elégedett leszek...
szeretem gergőt... jó barátok lettünk... mesélt a jegyes lánykáról, akivel találkozgat... úgy szereti... szeretné... picit rábeszéltem és picit lebeszéltem... így nyugodott meg... legalábbis így érzem... olyan picit, mint Jobácsi meg Hercy... teázni akartunk, de nem jött értem... mee' a lányka jelentkezett, de nem volt biztos, hogy ma találkoznak...
először lebeszéltem a hülyeségről... ne legyen ő senkinek a szeretője... szar dolog... ami még szarabbul sülhet el... de aztán láttam, hogy úgy szeretné... egy régi szerelmet lenne képes az új lánnyal feledtetni... és akkor azt mondtam, hogy hajrá... szerezze meg magának, ha tényleg kell neki... pofon egyszerű... : )
ma minden olyan egyszerű...
ma nagyon egyedül vagyok...
meséltem gergőnek, hogy szeretnék külföldre menni dolgozni... majd azt mondta, felejtsem el, úgy sem bírnám... nagyon-nagyon szeretnék egy olyan világban élni, ahol az emberek nem azt mondják, hogy ne tedd, ne menj... mert nem vagy rá képes, vagy nem bírnád... hanem azt, hogy gyere! megcsináljuk!                        

csak összejött az este és a gondolatmenet végére a 'faszomkivan' érzés...
csókolom! kellemEST!

      A sok-sok hatááás... ah... beszép is ez...
Pat rendületlenül mondogatja, hogy költözzem Miskolciára... ebből az az egyetlen mérhetetlenül nagy következtetés szűrhető le, hogy a párkapcsolata már nem tud neki annyi mindent nyújtani, mint amire neki szüksége van... mááár kell a barátnő is...
A magánytól való félelem és elviselhetetlenül fájó voltát azonban még mindig nem kész magáévá tenni, így barát még van... esetlegesen a lángoló szerelem az, ami hiányozhat... de ez nem ok arra, hogy ne működjön a dolog... legalábbis nála...
Az elmúlt hetekben szakítani is akart vele, mondván, hamár oda költözött kicsiny lakásukba, akkor fizessen is... ne Anyucikájának adja a pénzt, ha Anyucika nem gondoskodik már róla... Gergőcyke asszonta, ő pénze... arra költi, amire akarja... hmhm...
végülis csak megegyeztek az anyagiakban... pár napja azonban kirúgták G.t.... újabb konfliktust érzek kibontakozni... hozzám teszem, teljesen érthető...
szovaaal költözzek, mert szükség van rám... valami ilyesmi a lényeg...
Kicsiny családomról is írni akartam... de valahogy pár perc valódi gondolkodás után, nem csak röptében agyalás... forgatás... következtében kigondolt önmagyarázkodás... szoval ríl sajátmagammal való eszmecsere után, rájöttem, hogy nincs mit írnom... generációs probléma nálunk, hogy két vagy több gyerek esetén, van egy kedvenc... és van a többi... nos ez nálunk is így van... nem, nem én vagyok a kedvenc... de ez olyan önsajnáltatóan hangzik... pedig nem zavar... valahogy néha betalál egy-egy mondat... cselekedet... de ez csak abból fakad, hogy néha nap érzékenyebb vagyok a kelleténél... lehet a nőiszeszély... a havi... vagy a fasz tudja... lehet a tumor az elmémben... nem tudom, mi okozza...
lényeg a lényeg... ma is volt egy összezörenés... Tesa és Anyu között... Anyu nagyon szereti Tesát... mindig is csodálta, és igyekezte segíteni... megveti az ágyát... elé teszi a reggelit, az ebédet, a vacsorát... reggel kávét csinál neki... és láttam a büszkeséget a szemében, mikor mondta neki Tesa, hogy 94%-os lett az írásbelije...
één vagyok a család kis cselédje... megcsinálom az ágyakat reggel, melegítek kaját mindnekinek, mikor hazaér... rendbe szedem a lakást... elmosogatok... hétvégente mosok... egyre gyakrabban főzök... sütök... megcsinálom a kutyák ételét... ritkaság, hogy nem én etetem őket... nem fáradság ma már egyik sem... megszokás kérdése csupán...
ma valahogy ez az eddig fájó különbség másképp világítatott meg... mikor gimis voltam, mindig baromi korán keltem... tusoltam, ki kellett választani a rucimat... kisminkelni magam... séró belőve... kávéra is maradt idő... mielőtt elindultam megcsináltam Anyunak is, meg Tesának is midnig... eleinte azért, hogy valamit valamiért alapon pénzt kérjek... aztán azért, mert mindennél többet jelentett, hogy a nyugalom szigatére térjek haza este... ne azt kapjam, hogy még ennyi sem telik tőlem... egy kis figyelmesség... ma már a megszokás és az ily módon belém nevelt figyelmesség...
baromi nehéz anyánkkal együtt élni... és teljse nyugalomban csak annak megy, aki teljes mértékben képes kompromisszumot kötni... és aki képes alárendelnie magát néha a másiknak... hogy mit tanultam... ezeket!
ha egyszer férjhez megyek, valószínűleg meglepően jó feleség leszek... mert nekem a mi kapcsoaltunk leginkább egy kiképzés volt... vagy mint egy első házasság...
furaaa... :) de pozitív... egy mosoly erejéig mindenképp...
és akkor ismét egyéb téma... barát, család, pááár...
na, ez utóbbi jöjjön akkor... és megisvaaaan az életem három alappillllére...
van egy ifjú... furábbnál furább érzéseket vált ki belőlem... egyszer rajongok, vonz... máskor hihetetlen mód taszít... nem akarom, még beszélgetni sem akarok vele... hallgatni/hallani seeem akarom... valami olyasmit érzek, mint annó a majomnál... rég vágytam már erre... de mégsem tölt el mindig örömmel... nem tudom, hogy csak a gondoskodás vonz, amit régóta nem kaptam... vagy valódi esetleg mélyebb érzelmek... utóbbinak örülnék... mert mindig hatalmas energiával tölt el, hogy szerethetek valakit... ugyanakkor nem akarom... távolság miatt sem működne... részemről tuti... éééés amúgy is... ah... nem akarok szerelmes lenni... az gyász, dráma... szívbenfájdalom...
egy gyors fellángolás... kis képzeletbeli játszma... és hopp... azt hiszem érzek, pedig semmi... csak érzéki csalódás... mert, ha igazi volna... nem hiányozna semmi... oO,

szoval összezavarodtam... valószínűleg hamarabb végetvetek a dolognak, minthogy megszoknám... magamra öltöm a maszkot... az elérhetetlen nőét, akit nem mozgat meg semmi... és senki... mert akárhányszor kinyitom a kaput, hogy bejöjjön valaki... betörnek az éj leple alatt és tökfilkók bekenik szarral a váram falát... én pedig reggeltől estig heteken, hónapokon át mosogatom... mire megtisztul...

píssz,lávjááá! <3
punnanymassif.elfogyniazölelésben... (: aztán másszemmel...
adunk az érzékeknek! szeretlek! :*

nesze nektek tág segglyuk... (_O_) ne panaszkodjatok itt nekem... :D:D:D :*

jujuj, de rég írtam...magam sem tudom már, mit is pötyöghetnék veri izgalmas blogomba...megannyi történés van a hátam mögött... de ezekkel nem borzolom inkább senkinek a kedélyét... : ) ugyee, semmit nem változtam! megagigaéjndzsöl vagyok!

megpróbáltam teljes mérékben elsiklani a 'leendő' lakótársam ajánlatai fölött... aminek az eredménye az lett, hogy már könnyed lakás bérlési lehetőséggel sem rendelkezem... de nem para... feltalálom magam... : ) persze egy hónappal később ismét próbálkozott... kitartó ifjú! finoman ecseteltem neki, hogy az ágyamat senkivel nem szeretném megosztani egyelőre, mert a terveimben nem szerepel csak új 'otthon' és (új) munkahely... ezután felajnálotta, hogy akkor aludjak a fotelben... (ha-ha... éles kacajom hasítja a lágy csendet) a légtér marad, csak nem a franciaágyon aludnék, hanem a fotelben... ugyan-ugyaaan...

rájöttem, hogy alapvető emberi tulajdonságok hiányoznak belőlem, ami rettenet megnehezíti az életemet... egy motivációs levelet nem tudok megírni, pedig pusztán arról szól a levél, hogy eladom magam az adott vállalatnak... fényezem az adottságaim és leplezem a hibáim... annyira nem megy, hogy az félelmetes... hozzászoktam, hogy másokat tudok jellemezni, de magamat nem... ez utóbbit mindig másoktól vártam... ennek is lett eredménye, ez sem éppen pozitív... de immáron ezen is dolgozom nap, mint nap...
"itt a kormány, vezesss... hogy szabad lehesss... szabadon szeress..." bnks (L)

már egy órája eszem a Pötyös Gurumat... nem akarom, hogy elfogyjon, mert az maga lenne a dráma... Isteniiiiiii! Vegyétek és egyétek... ez az én testem és vérem kelyheeee... :D:D:D hopp... ezt a sztorit sem itt kellett volna ellőnöm... ma már ez is inkább egy beteg pornófilm kultikus jelenete lehetne... föj... perverz vagy, látom, hogy vigyorogsz... :D

pici ember és barát hiányom van... amit kompenzál az, hogy amint kilépek a kapun, mindig 'megtámadnak' az emberek... rendszeresen megszólítanak és segítséget kérnek... én pedig mosolyogva segítek... ők meglepődnek, mert mosolygom... reakciót akció követ... mosolyognak... bizalmat szavaznak nekem, de aranyosak... leküzdöttem az irántuk érzett undorom, amit néhány egyénhez fűződő csalódásom okozott... (ok-okozat)
azért muszáj elhintenem itt-ott egy szívbeszúró fogpiszkáló méretű bölcseletet... mert, hát dia vagyok, vagy valami hasonszőrű állatfaj... : ) 

belém nyilalt mindemellett a felismerés, hogy amit tiszta szívből akarok, az ám úgy is lesz... lehet, hogy van valamiféle varázserőm... de általában megszabadulni akarok valmitől, ami megy... megszerezni annyira mééég nem tudom, a kiszemelteket...
aztán ott a negatív oldal... rettenetesen nagy félelmem volt az, hogy akárhányszor majd amikor belebotlok egy férfiba, akit egy pillanat erejéig vonzónak tartok - legtöbbször a személyisége miatt - idővel, két-három beszélgetés után azonban huss... elilllllan a vonzalmam és csak üresség marad a helyén... nos, ettől a rettenet dramatikus helyzettől addig-addig tartottam, míg sorra meg nem élem minden utamba kerülő egyednél... megkoptak a receptoraim... rezzzen, zizzzan egyet-egyet, de után megszakad az érzékelés... helyébe lép egyfajta... félelem!? picit lelomboznak... mert az a részlet, amit hirtelenjében megláttam bennük, az magával ragadott... úgy gondoltam, ettől a részlettől az egész már csak sokkal-sokkal jobb lehet... de nem... rész-egész viszony... pff, de utálom ezeket... na, mindegy... a lényeg, hogy keseredetten tapasztalom, hogy a kezdeti érdeklődésem, vonzalmam gyorsan illan,a minek a következménye, hogy undok dög leszek... minden pozitív megnyilvánulásuk, imponálásuk, kedvességük idegörlő a számomra... és a világvégére is elmenekülnék, csak ne kelljen részese lenne az életük akárhanyadrészének... persze még dobog a szívem... és igyekszem mindezt úgy tükrözni számukra, hogy én tűnjek hibásnak... félénknek, beszarinak és minden hasonlóan kellemetlen tulajdonságokkal felvértezett egyednek... csalódjanak bennem, minthogy magukban... önzetlenségemből adódik, hogy nem kopnak le a lekoptatandó "matricááák"... saját magamnak okozok veriveri sok problémát azért, hogy ne sérüljenek oly nagy mértékben... mert általában akkor érkeznek el ezek a hím egyedek az én standomhoz, mikor már számtalan nő egyed előttem szívtelenül eltiporta őket... én pedig nem akarom folytatni a játszmát... naaagy dilemma...

a másik nagy gigászi problémám a mérhetetlenül nagy maximalizmusomból fakad... tudatában vagyok annak, hogy mindig van egy jobb, egy szebb, egy okosabb... mindig van egy viccesebb, egy kedvesebb... egy, aki gyorsabban találja ki, mire gondolsz... egy, aki pontosabban fejezi be a mondatod... egy, akinek a sorsa jobban áthatja a tiédet... akivel könnyebb minden... akivel megéled az életed, nem csak átéled... szoval mindig van egy, aki übereli azt, amit például én nyújt(hat)ok... mindezt tudom... tapasztaltam... mégis olyan nehéz átlendülnöm ezen a kis malőrön... amint szembesülök azzal, hogy van egy példány, aki jobban sikerült, mint én... de valószínűleg ezzel sem lenne gond, ha nem mindig én lennék a gyengébb fél... annyira nem töltene el jó érzéssel, ha a másik oldalt élném meg, amint legyőzök egy gyengébbet... de mégis jó volna kicsit...

hozzzzá tennném... több olvasóm volt posztmentes időszakomban, mint mikor rendszeresen jelentettem meg csöpp agymenéseim... köszcsi a minősítést, hülyebuzik.... xD láv van, na... meg kicsit hepi is... céltudatosan építem életem a kockás füzetecském hátsó lapjain... aztán jön a nagybetűs SorS... és áthúz... kiradíroz... hozzátold... éééésss néha-néha kipipál...

mentem! kellemEST! tudom, hogy hiányoztaaam... :$

bevégeztem kedves Publikuuum....
viszlááááátomás!
sápihen...
mindenjót!
lááávkisssz

      még egy hete sincs, hogy szidalmaztam online-pöcsöknek nevezve régi nagy pajtásaimat... hát, egyikőjük jött is... J.bá ráérzett, hogy szükségem van rá(juk)...
ő a barom, én a hülyegyerek... ilyen a mi kis barátságunk... amellett, hogy mindig lezúzzza a csöpp testem... (lúzer vagyok blabla...) hozzáteszi, hogy hiányoztam ám neki...
mindig mesélünk egymásnak... magunkról, családról... munka, suli... barátok...
évek alatt megismertük egymást annyira, hogy mindketten tudjuk, kendőzetlenül előadhajtuk a helyzetünk a másiknak, mert megérti... mindig megemlíti, hogy a mi barátságunkban az a jó, hogy nincsenek 'geci kanyarok...'
meséltem neki az utolsó rugkapálózásomat egy ifjúnál... és egy másik lagymatag egy napos rendvezményről... megállapította, hogy nyugdíjas korában a nagy bamba szívemen fog élősködni... bolond :)
aztán felhívta a figyelmemet arra, hogy nyílván defektes vagyok, ha még mindig nincs körülöttem tartósított állapotban kan egyed... kérdeztem mi a baj? valójában a válasz nem érdekelt, mert úgy gondolom, hogy nem tudhatja talán csak az, aki valamiért igyekezett, de mégsem szeretett belém... reflex visszakérdezés idegződött belém, ami akkor lép működésbe, ha látom, hogy valaki bizton állít valamit... persze a válasz a szokásos volt... mert, hogy nagypofám van... mindenről véleményt alkotok... talán van egy csöpp eszem és nem olyan könnyű átbaszni... és ez nem tetszik az ifjaknak, mert rosszabb vagyok, mint a semmit sem kérdező nonstop szopógép... nohmeg magabiztosnak és elérhetetlennek tűnök...
dia reakció: :D
tudom, hogy ez nem igaz... más a baj... vagy lehet, hogy nincs is baj, csak egyszerűen érzik rajtam az emberek az elégedetlenség és boldogtalanság nyomait... amire senkinek nincs szüksége, ez egyértelmű...
mindig belebonyolódunk a párkapcsolatok taglalásába... pedig nekem sem mindig esik jól beszélni arról, amiben nincs részem... és amiről 'kézzelfogható' emlékeim évek óta nincsenek... de neki is vannak problémái ezen a téren, ezért néha igyekszem segíteni... igaz, hogy én egyedülálló vagyok rég... ő pedig házas... és ilyen formában nehezen adhatok tanácsot neki... de vannak bizonyos tapasztalataim a házasságban fellévő problémák ideiglenes orvoslását illetően... :) (ez inkább kissé szomorú mosoly!)
szerinte elveszett az igazi nő az évek alatt... mert számára és sokak számára egy igazi nő minden poszton helytállt... legjobb barát - vérbeli szerető - csodálatos anya
gondolom, mikor oltár elé állt, akkor még hitte, hogy ő megtalálta azt a bizonyos nőt... sajnos mára már rájött, hogy még mindig hiányzik valami az életéből... a gyönyörűűű kislánykáját, azonban imááádja... :)
tudom, hogy furán hangzik... de a szélsőséges esetek tesznek számomra emberré egy embert...  mikor azt láttam, hogy szerelmes az a fiú, aki azt hitte magáról, hogy már nem tud az lenni... olyan jó volt... még jobban szerettem ezáltal... mikor J.bá jött és véletlenül belebonyolódtunk a házasélet rejtelmeibe... mesélte, hogy mi történt otthon... olyan szomorú volt... én pedig csak mosolyogtam... mert tudtam, hogy rendbe hozható a dolog... hisz bármennyire is tagadja... foglalkozik vele, érdekli... különben nem mondta volna... legutóbb ismét nyugodtnak és kiegyensúlyozottabbnak tűnt...
szeretem látni azt, ahogy az érzelmek hullámzása magával rántja az embereket... ezek még szerencsés esetek... nem kell rosszra gondolni... nincs orvos, nincs gyógyszer, nincs koporsószög.....

picit hiányzik... de nem nyúlok utána... meg kell állnom, különben sosincs vége...

csók.liebe.

         jahj... megannyi aprócska történés...
Anyám kitalálta, hogy na akkor ő most elválik Apánktól... addig-addig bosszant ezzel, míg Ő is megkapja azt, amit Tesómtól Apánk... hogy, ha eddig nem váltak el... akkor ezekutááán pláne nem fognak... és éljenek úgy, ahogy eddig...
ahogy végig nézek a rokonságon... sem anyai, sem apai ágon nem találok olyan házasságot, ami példaértékű volna... itt egy éveken át tartó csalás... ott egy csúf válás... gyerekek utálkozása... vagyon elkobozása... minden, ami nem kell... dohányzás, alkoholizmus... játékgép...
nagyon sokáig szerettem volna, ha legalább mi összetartunk... volt rengeteg problémánk... alkohol... pénz... mikor mi okozott galibát... most valahogy annyi kellene, hogy csak békében együtt élünk... és ez sem megy... mióta az eszemet tudom, minden egyes nap hallgatok egy litániát... hol anyámtól, mert az a büdös mocskos apád... hol apámtól, mert az az idióta anyád... hol egyiket védem, hol másikat... ők nem látják a saját hibájukat, csak a másikét... mi Tesával viszont, mindkettőjét... menekülnénk, mert tényleg nem lehet ezt sokáig bírni... de nem tudunk hova... fájó...
a nagy holtomiglan-holtodiglan ez volna? biztosan nem... mindegy...
mindig mc-hez húzott a szívem, szerettem volna odaköltözni... munkát keresni... de valahogy már nincs miért és kiért... Pati is tipikusan az az ember, akinek mindig egy valakire van szüksége... vagy pasi vagy barátnő... most pasija van... barátnő nem kell... amerika, london, balaton, pest... majd kiderült, hogy maradnak a seggükön, mert pénteken Gery munkába áll tapolcán... a nagy tervek... a közös élet... hát, ennyi lett belőle...
ennek is vége lesz... mert G. Anyukája már repteti a kis megjegyzéseit... egyszeeemfiacskája pedig lasssan kinyitja a szemét... nagyon sokáig beleszóltam Pati életébe... megmondtam neki, hogy én látok baljós árnyakat... és vége lesz az ő tündérmeséjének... most nem teszem... felnőtt... korát illetően biztosan...
meséltem neki újdonsült randi patneremről... persze nem érdekelte... mert ő most pókerezik... hátha nyeeer... :D mivel nem találtak lakást pesten 25ezerért (!), vagy ha találtak is az egy szoba konyha... és putris... így hát nem mennek... rá akartak beszélni, hogy menjek már én is, mert akkor többfelé oszlik a rezsi... és jobb lakást bérelhetnénk... ééén... menejek ezért! ja, és mert pesten találnék magamnak pasit... :D
remek érvek, kár hogy nem érdekel más igénye... nem kell putriban lakni... csinosítani kell a lakást és takarítani... éééés tudomásul kell venni, hogy ha mc-n 35-40 egy kétszobás lakás, de még olykor egy garzon is... akkor fővárosunkban, a 'lehetőségek városában', nem kapni 20vagy25ezerért palotát... -.-
nem tudom miért bosszant ez engem... de bosszant!
szoval igen... randi... régebben ismerkedtem egy ifjúval... még ősszel... de csak heccből... mert lámúr volt részemről... csak hát, felejteni akartam... de olyan gyerekesnek tűnt az ifjú... és túl sok kritériumának nem feleltem meg... hát, mesélte, hogy látott mc-n... elbicegtem mellette... és úgy gondolta... miértne?!
még mielőtt kialakult volna bennem affffféle gondolativadék, hogy végre egy normális ifjú... hát, ismét bebizonyosodott, hogy a mézes bevonat sűrű nyalogatásával megkopik az és utána kaka suvickolja nyelvecskénket... a kritériumok csak szaporodtak... sportolni sem sporolok... nem járok strandra... nem vagyok tele karrierrista ambíciókkal... de ez mind hagyááán... bolond vagyok... ami nem jó... szoval én, a "kréziii" lány tovább kutatok... :) azért az poén, hogy msn-en ismerszik az ember... a valóság csak egy árnyoldal... ne merészkedjünk be a vadonba, mert megesz a mummus...
lassan eljutunk oda, hogy a férj & feleség egy csoportos beszélgetés során a papnak leírja, hogy igen ő kell... és nyom egy szívszmájlit...
a férj a kanapén a laptopjával meccs nézés közben msn-en megírja a feleségnek, hogy dobjon már be egy sört a konyhából... az asszony visszír, hogy várjon a szex&thecity legizgibb része jön, amit nem elég megnézni 10x...
persze az esti szexet is beütemezik, így mindketten egyszerre érkeznek az ágyhoz a külön-külön építtetett (helyesírááás, merre jársz?!) zuhanykabinból... selyem pizsamájukat ledobják... fantázia, fantázia... védekezés... alvás... gyermek nincs... karrierr pudli kutyák vannak...

60as évekre vágyom... ahol még nincs szárnyasbetét/szárnyastampon... és ZimányLinda segéllyel... nincs Győzike... 95féle helyszínelők sorozat... nincs vámpírfanatizmus... és ahol talán még nem büszkeség, ha a szart adod horibilis összegért...

megint lázadok... a fasz kivan...
 

megyek holnap barátnőzök... újra Eger... szükségem van már olyanokra, akik a valóságot élik meg... nem a képzelt álmaikat próbálják ráerőszakolni másokra...
megint mindent megmagyaráztam... de ez van... társfüggő vagyok... a cosmo megmondta...

leváltam... csókolom! szeretsz? oO,

     nem szeretem, ha elveszik a terem...
egy okos/értelmes, tájékozott ember nem a mérhetetlen tudástól válik igazán azzá, hanem attól - az én szememben -, hogy mások véleményével való összekülönbözése során, megengedi a másik félnek, hogy megtartsa az ő hiteles ellenérvei ellenére is a véleményét...
nem kell ráerőszakolnunk másokra gondolatainkat...
mindenki illetve elég sokunk különböző élményekből táplálkozik, másképp látja a világot és más mozgatja gondolatait/érzelmeit illetőleg ezeket is más-más intenzitással...
a racionális világszemléletű ember, akinek mindenre van egy magától értetődő válasza, sosem fog megérteni egy olyan embert, aki mindent az érzelmei alapján ítél meg...
de rendkívül békés emberi kapcsolat alakulhat ki közöttük, ha nem akarják egymás világát összetörni... ehhez pusztán az kell, hogy meghallgatják egymást, majd elmondják, miért látják saját szemléletük eredményét helyesnek, miért hamisnak a másik felét... és itt jön a bűvös/bűnös kompromisszum... sokkal célravezetőbb, ha megengedjük annak a másiknak, hogy ha változik szemlélete - ha esetleg hamis illúziók ejtették rabul - hogy maga jöjjön rá, melyik a helyes út...
szeretem a kék színt... kék az ég... kék a szöcském... mosolygást vállt ki belőlem...
szereted a zöldet... megnyugtat... zöld a fű... milyen jó benne feküdni... vidám!
de én azt mondom Neked, ne vedd fel a zöld pulóvered, ne vegyél zöld autót... és ne tedd a faladra azt a képet, mely a zöld minden árnyalatában pompázik... a zöld nem szép szín, taszít és tudd meg, hogy statisztikák bizonyítják, hogy az öngyilkosságok harmadát zöld pólóban követték el... negatív hatása van... borzalmas következménnyekkel járthat, ha nem teszed, amit mondok... te kis butus, hát rosszat teszel...
rám hallgatsz? ne tedd! az lenne az igazi butaság... hisz nem tudom, miért kötődsz a zöldhöz... lehet te egy kivétel vagy... téged a kék kerget őrületbe, míg a zöld varázslatos nyugalmat áraszt... én pedig e nélkül az ismeret nélkül erőltetem a magam igazát... el kellene gondolkoznom, igazam van-e... erre hívd fel a figyelmem!
vélemény... bárkinek lehet bármiről... de tanuljunk mértékletességet ebben is, mint minden másban... mert miért alkotunk olyasmiről véleményt, amivel nem vagyunk teljes egészében tisztában? én sem beszélek arról, milyen egy film forgatás... és arról sem, milyen egy etióp kisgyerek élete... nem tudom, milyen a heroin hatása... hallottam mindről... igen! és?
nem éltem át... meg és túl...

megbántottnak érzem magam... és talán picit jogosan!
teret emberek... teret!
szeretlek én, nem az... de szeress Te is! jóéjt!  

         ságondolat második verzeee...

  elszóltam magam rendesen, mikor pusztán heti intenzitásúként emlegettem a "panaszkodjunk diának" nevű szindrómát... megkaptam az adagom tegnap is és ma is...
táplákozzam belőle és raktározzak el néhány falatkát másnapra is...
eset ismertetés: a nők, akik megbolondultak...
probléma tárgyköre: bolonduljanak, de ne ilyen mértékben...
fennálló kérdések: miért? és miért mind egyszerre?

namármost... premenstruációs időszakom veszi kezdetét... nő lévén ez azt jelenti, hogy széttépek egy jól fejlett ovodást a kakasnyalókájáért, ha nem adja önként nekem...
szooooval...
minden nő megbolondult, nem lelik a nekem panaszkodó férfiak a tökélyt!?
mert biza a csinos pofika, a formás keblek és fenekek világában, meg kell fizetni azt, hogy a nőnemű egyed lábai közé enged... ezvan! vannak nők akik úgy gondolják, hogy természettől kapott szépségükért a férfiaknak fizetniük kell, mondjuk bankártyával, lehetőleg elegendő össze legyen rajta, a hétvégi bulira, a hétközbeni szépségsalonokban kreált számlákra, pipere cucccokra, rucik vásárlására és olykor-olykor egy-egy utazás is belefér valamiylen melegebb éghajlaton...
eme kategória szlogenje: "Loreal: mert megérdemlem..." kicsit sántít, de fedi a valót!
ide nem helyes pofi kell, hanem pénz...
és igen, vannak ezek a nők... és van száz és ezer és millió másik...
kevéséb szép pofikával, kevésbé formás keblekkel, fenékkel... itt-ott némi felesleggel...
de néha-néha normál értékrenddel és némi ésszel...
javaslatom a következő: kutakodjon mindenki a maga kasztjában...
csóró a csóróval... szép a széppel? neeem... értékrendnek megfelelően keresgéljünk...
aki beszélgetni is akar, nem csak baszni, az keressen lelkitársat...
aki csak puncit akar, mert hiányzik a lik a farka végérőőőől, az meg szedjen össze némi zsét és egy-két súlyos ital kifizetése után talán (tallllááááán) szépen burkolt puncit is felpróbálhatttt........ :@
az ifjú fiúnak tett ilyen mértékű javaslatomra a válasz a következő volt, 'Most akkor járjak randa némberrel?' -.-
ah.... nem adja ez így már nekem...
én nem vagyok bölcs, csak übersegítőkész... de van az az idő, mikor irgalmasszamaritánus lelkem a mennybe vágyik... és jön helyette a jelenlegi...
"mert nincs komoly kapcsira való lány, mert mind olyan öntelt és mind pénzre megy..."
ne általánosítsunk kéremszépen, mert a végén még péniszem nől..
"de legalább lenne kit dugni, de az sincs..."
nokommmmment!
nono...
jön is a kérdés, hogy nekem van-é különbejáratú péniszem (pasim)?!
mondom nem vagyon már jó ideje... "ó, de miért, és hogy bírooood?"
megszoktam babám, mint nénike a visszapofázást a tévének...
"de azért csak volt szex, nem?"
ez meg az én magánügyem, ha volt, ha nem... ettől még nem vesztettem el a hitem, hogy lesz páciens az ágyamban...
és mi következik??? szánakozás és sajnálat....
engem kellene sajnálni, mert durván egy éve (több, de Te úgyse tudod... :D)
nincs komolyabb délceg legíny a közelemben... ugyaaan... lehetek randa, töpörödött nyomi kislány, bármi... sosem lehet tudni, hogy 10év múlve ki lesz boldogabb kettőnk közül...

mellékesen megjegyzem... a szépség múlandó... és ha elmúlik, nem marad a nyomában semmi... de semmi...

de behkészültem...
Gehst du mit mir ins Bett? :D:D
úúúú.... ;)
szeretlek! csók!

van az a pont, mikor elkeseredetségünkben szánalmas kapálózásba kezdünk, amivel távolabb rúgjuk magunktól azokat, akik eddig közel álltak hozzánk...
belekapaszkodunk egy-egy elejtett mondatba, egy-egy mosolyba... cselekedetbe...
nem mindig látjuk a dolog valóját, pusztán mögé képzelünk valamit, amit szeretnénk, mert mennyivel egyszerűbb az, minthogy esetlegesen megértsük, megismerjük azt az álláspontot, amit a másik képvisel... makacsak és zárkózottak lettünk mind!
sokszor mondják, hogy naív vagyok, hogy gyermeki módon hiszek az emberekben, cselekedeteikben, szavaikban... önsanyargató módon engedem el a fülem mellett az óvaintő szavakat, melyek azt hangoztatják, hogy sokaknak csak egy báb vagyok, amit akkor és arra használnak fel, amire csak akarnak... most egyáltalán nem forgatom ki senki szavát, csak egyszerűségében ragadom meg őket, ezek szerint semmi becsülhető, értékelhető nincs bennem...
mindenki a maga kis élete alapján ítél meg mindneki mást, mindnekinek van egy csöpp kis cső a kezében,a mit a szeme elé helyez és e csövön keresztül méri a másikat... ha a szemed elé emeled a csövet és úgy nézel át rajta, csak egy darabkáját látod meg a szemléleted tárgyának, ennyi alapján pedig teljesen felesleges az ítélkezés...
már megint hülyeséget beszélek? nem, csak megint meg kellene látni a lényeget....
Janibának sokszor mesélek az életem minden egyes pontjáról... a véleménye mindig negatív... mert én mindig nyígok, mindig belekapaszkodok valakibe, mindig futok olyan ember után, akinek nem kellek, vagy akinek csak kefélőpajtinak kellek/kellettem, nekem mindig mindneki hazudik, de ő elmondja az igazat, majd ő felnyitja a szemem... emellett mindig féltékeny vagyok, mert én nem vagyok boldog... és mert naív módon hiszek abban, hogy létezik normális ember, pedig ő tudja, hogy nem...
ő aztán már tudja... ugyanúgy a monitor mögött ül és azt látja meg, amit akar... a saját életén keresztül szemléli az enyémet és mindneki másét is... hát, köszönöm szépen, nekem ne mondja meg senki, hogy ki milyen, főleg ne, ha közvetetten sem ismeri... nemhogy közvetve! szovla maradjunk meg annál, hogy mindenki a maga életében legyen a legfőbb tanácsos... és ne akarjon senki döntőbíró lenni... hacsaaaak nem épp ezt a hivatást választja!
lehet véleményt mondani, de csak, ha kérdezik... lehet segíteni, ha kérik... és lehet szeretni valakit úgy, hogy elengedjük...

írtam nem is olyan rég egy postot Bátyámról... tele volt dühvel... nem utálok én senkit, mert képtelen vagyok rá, szoktam undorodni és szánakozni... de ez is ritka...
a lány hazajött egy hétre Németországból, találkozott is Tesával, de a nagy barátság már mindkét oldalról megingott, úgy vettem észre... Tesa már nem úgy tekint rá... oO,
azért haragudtam, mert a lány aljas módon az ujja köré csavarta a féltékenységével Tesát akkor, amikor esélye lett volna boldognak lenni egy másik lánnyal... néhány kósza numera erejéig magához láncolta, majd tudatta vele, hogy neki ennél több ismét nem kell... a másik lány persze már nem volt hajlandó újrakezdésre... :S

furák az emberek... jókésrosszak... de én még mindig szeretem mindet!
nyáron békejelet varratok a csuklómra... öhm, mindkettőre! vagy egy keresztet, mert hívő vagyok... végletekig...
tanulok... az hasznos! Sprechen Sie Deutsch? 
szeretlek! szeretsz? oO?

         van egy fiú... és van egy lány...
  a fiú azt mondta, nem találkozott még ilyen lánnyal... hihetetlen érzéseket váltott ki belőle... szereti minden egyes megnyilvánulásást... szereti!
a lány is szerette... kapcsolatuk szépen indult, majd hirtelen a lány rideg lett... és úgy gondolta, hogy akit elhagyott a fiú miatt, most vissza szeretné kapni... elhagyta hát az aktuális barátját a régiért... a fiú nehezen tudta feldolgozni... sokat mesélt nekem róla...
arról, hogy talán lehetett volna másképp is... lehetett volna szép és joh... de legalább csak kicsivel kevésbé fájdalmas...
barátok lettek hát... a lánynak sok barátja volt ez idő alatt, míg végül egy kellemes barátság alakult a régi szerelem helyén... a fiú még mindig szerette... nem akarta elveszíteni, így még a mézédeskeserűség is kellemesebbnek bizonyult, mint az üresség, amit a hiánya okozott volna... remélte, hogy talán egy kis idő... majd meghozza az újabb esélyt! az egymásra találást... véletlen közös esték alkalmat szültek... ismét szerethették egymást kicsit...
néhány kóbor numera fellobbantotta a vágyat a fiúban... hitte, hogy most minden más lesz... a lány azt mondta szereti... de csak, mint legjobb barátját...
a fiú igyekezte palástolni keseredettségét és erőltett mosollyal bólintott, hogy ez valóban csak barátság... nem akarta veszni hagyni a dolgot, hisz fontos volt számára a lány... talán mindennél fontosabb...
úgy döntött a lány, hogy szerencsét próbál... így németországba költözött... ott dolgozik... néha haza látogat, de a szerződése legalább egy évre szól...
a fiú nem tudta mit tegyen... a lányt nem lehetett lebeszélni a tervéről...
mi lesz most a fiúval, kivel fogja tölteni a szabadidejét? a lény távolabb van tőle, mint az ő valaha is hitte volna... minden idejét a számítógép előtt tölti, hisz egy percet sem akar elmúlasztani a közös beszélgetésekből... szüksége van a lánynak rá... de még inkább a fiúnak a lányra! a barátok invitálására nemet mond a fiú, hisz ott van neki a lány...
a lány azonban új fiút talált magának... szerelmes lesz... érzi...
örömét a fiúval osztja meg... azzal a fiúval, ki talán mindmáig ugyanúgy szereti... persze ezt sosem mondja, de szemében tükröződik a fájdalom... a keserűség... a remény vesztettség...
egyre kevesebb ideje marad a lánynak a fiúra... a fiú várja minden este... de a lány már nem gondol annyira a fiúra... hisz van más... van jobb!

könnyes szemmel írom ezt a blogot... annyira fáj... a szívem majd megszakad!
és ölni tudnééék! ő az enyééém...
mit tettél vele?
meg fogom védeni tőled, nem hagyom, hogy tönkre tedd!
sosem állllltam bosszút senkin, de rajtad fogok... és addig taposlak, míg élet van benned...

hasonlót éltem át, mint ő, de az fele ennyire sem fájt...
vigyázok Rád, míg élek!
Szeretlek!

       nos...
    tegnap tescoztam... mit meiner Bruder... azt hiszem, ha következő életemben újra születnék ez az, ami hiányozna... rohangálni a sorok között együtt... filmek között kutatni, egyet ő mutat nekem, egyet én neki... majd ádvándorlunk az újságokhoz... utána jön a gumis részleg... autó alkatrészek, illatosító, dísztárcsa... olaj, szélvédőmosó... minden terméket ismerek a részlegen... "nézzünk valami pézsgütit... mielőtt éhen deglünk!" hallom a következő pillanatban az iménti mondatot... veszek neki pézsgütit... nézzünk hozzá dobozos kakót... neki egyet, nekem egyet... ruhás részleg... kozmetikumok... " Anyádnak megvettük már azt, ami kell?" "Nem!" "Akkor indíts!" barangolunk... közben megakad a szemünk egy-egy emberen, amit persze megosztunk egymással... közben elérünk a csipsz és csokolámusz birodalomba,a hol a kosarunk meg is telik... sorakozunk... fizetünk... csomagjainkkal a kijárat felé... észítjük a cigit, illetve én... mert nálam van minden... kulcs és cigi... áh, előtte eszünk... kocsiban ülve, ölünkben a pézsgüti, kezünkben a kakaó... közben ide-oda kapjuk a fejünket, mert itt egy bömös, ott egy merdzsó... ah, láttad azt a kis golfot... cigizünk... majd lassan indulunk... mondom neki kösse be az övét... mondja nekem, adjak neki még enni... 
             semmi extra... de én az életet ilyen egyszerűen szeretem... egyszerűen élem...
       és nem akarom, hogy ez a momentum valaha is elvesszen... mert akkor vele veszek én is... és most kurvára nem tudod, miről és legfőképp miért ömlengek... de nem is érdekel... viszem magam... 
                          nem szeretem a kritikát... kicsit csapongok... de sebaj... diás...
      inkább úgymondom... szeretem a kritikát, abban az esetben, ha nem mindig negatív... az, hogy felhánytorgatom a barátnőmnek, hogy rosszul esik, hogy a születésnapomon is az ő kiszemelt alfahímjét kell bámulnom, hogy mikor, kivel, mit csinál... és várnom kellett a piámra 20percet, mert odaadtam az össz vagyonom barátosnémnak, hogy rendeljen nekem, de elfeljtette, mert a kiszemeltjével flörtölt... a válasz a következő volt... nem tehet róla, hogy ő kelendő... és hogy feltűnik a férfiaknak, míg én nem... mászak rá valakire, ha kell... és majd nem leszek egyedül... hm... érekes! nem bíroma kritikát... fiús lány vagyok... tény... de rossz mástól is hallani...
   fiús lány révén, nem szokásom flörtölni... táncolok és mosolygom... iszok... ennyi...
              nem vagyok egy pörgős tipus sem... olykor tökéletesen megelékszem egy otthoni filmezéssel, ahol a barátom oldalára fonódva tökéletes nyugalom vesz körbe... 
                   nem beszélek csak, ha úgy érzem van rá okom... érzem az emberek negatív véleményét abból, ahogy rámnéznek.. és blokkolok... ezért jár a pofám msn-en...
          senki nem hiszi el nekem... pedig így van! pati leszarja, beszélek-e vagy sem... neki nem számít, csak hogy ő középpontban legyen... mellett nem sokszor vagyok csendben... csak, ha haragszom rá! :D
                     nem szeretem azt, hogy az emberek nem képesek örülni a jónak, csak a szart lapátolni feljebb és feljebb... a kurva életet érdekli, a negatív fos véleményed? kérdezem én mindenkitől!!!         felbaszták az agyam...
      asszongya egy gyerek... seggfej vagy... mondom e! nem nyalom fényesre a picsád és máris seggfej vagyok... nana! :D ne túlozzunk!
            ez van!
          nagy összevisszaság! de ez midnig jelen van az én életemben...
               unalmas vagyok... tudom, ezt is mondták már!
       de nagyon tudom szeretni, hogy karbatett kézzel nézem, olvasom, hallgatom más életét... ami nem csak a pörgéstől... de a kurva sok szar problémától is túlfűtött... 
                       egyetlen problémám, hogy unom az egyedüllétet... félember vagyok...
                  szarrá forgatom magam azon, hogyan szerezzek magamnak majmot, aki szeret... pedig nem kellene... borul az egyszerű életem, egyszerű rendszere...

                        na, kussolok... indít új blog!
                      csókoltam!

             éjszaka megint nehezen aludtam el... kattogtam...
       hajnali három előtt sosem alszom el... csak jönnek a gondolatok... nyomasztónál, nyomasztóbbak... de igazából nem lepődöm meg... az agyalás mindig életem része volt...
                    sokszor eszembe jut, hogy mi az, amit átéltem eddig...                
          nem azt mondom, hogy szeretek a múlton rágódni, de ha már nem vagyok képes elszakadni tőle, akkor miért ne nézzek néha-néha hátra... 
                eddig úgy éltem, hogy sok mindent bántam... van, amit kimondtam és van, amit nem... van, amit megtettem és van, amit elmulasztottam... van, amit visszafogottabban kellett volna, és van, amit bátran...        oO, gondoltam én...
         a fa$zt... unom.. én nem fogok senkitől bocsánatot kérni többé... nem fogok azon rágódni bárcsak ne így lett volna.. bárcsak másképp lehetne... 
            ez van és ezt kell szeretni!
                                        törölve...                    nem tetszik? te szoptad be vele...
   hogy én feszüljek meg azért, mert másnak nem tetszett, amit tettem, ahogy tettem... köszneeem!! : )

         eszembe jutott nándi... mikor vele jártam... akkor volt ez... akkor fordultam ki önmagamból... minden áron meg akartam felelni... próbáltam mindig a jót tenni, ami másnak volt jó... nekem kevésbé... most is ez volt! és valahogy elfejtettem azt, nekem mi a legmegfelelőbb... nem az vagyok, akinek mások akarnak látni, hát neeem... de ezért ne nekem fáljon a fejem, mert bizony ez nem az én hibám... én hibám az, ha világot teremtek és egyéneket bele...                                   visszatérek önmagamhoz... aki valóban vagyok... és megpróbálom elfelejteni azt a hatalmas butaságot, hogy nekem bárkinek is meg kellene felelnem... nem beszélek?? de, annyit és akkor, amikor én akarok... nem úgy nézek ki, ahogy sokan szeretnék... de úgy igen, ahogy én jól érzem magam... és ennyi éppen elég lesz... nekem! és ez a fontos! 

                                tele a tököm... a láthatatlan pohár túl csordult...
                         relax kell... most azonnnnnal!

leválltam! semmi puszipuszi... ok.csőh!                         
         

    na, hej...
nem sok közlendőm van... mert életem sincs, nem hogy események hada... dehát, iylen ez... nincs pénz, nincs mulatás... legalábbis nálam, mert bizony ott még nem tart a világ, hogy a hozzám hasonló emberek, kezükbe vegyék életüket.... :D
szoval... maradnak a könyvek és az olvasás... meg néha nap... blogolvasás, írás... prof böngészés... ma is ráakadtam egyre... mmint egy fursha profra... álá hádé...
az ifjú hölgyemény bemutatkozójában roppant szimpatikus megjegyzések sorakoztak... 'nem akarok tovább élni' 'én tudom milyen az, ha nem szeret senki...' 'én Őt szeretem, Őt akarom, nélküle nem élet az élet'                   mosolyra fakaszt és együttal dühít a szuicid hajlamú tinágerek lelkivilága mely, ha növény volna, akkor csak aktusz lehetne... .. ...  .. ...       úgy egyetlen momentum az, ami megragadott... 'nem akarok nélküle élni'
ah... :D víz, napfény, levegő... na ezek nélkül nem élet az életed... úgy szeretni valakit, hogy nem lesz sosha a tiéd, tudom, fájdalmas... de ami nem öl meg, az csak erősebbé tesz... szokás volt mondani ilyen undorítóan igaz és kegyetlenül szánalmas bölcseleteket... :D általában csak én vagyok az, akit dühíteni tudnak az iylen jellegű problémák... mert a legtöbb ember leszarja... majd kinövi... engem dühít... mert én nem ilyen tináger voltam... pedig lehet jelen helyzetemben jobb lett volna, ha akkoriban engem is az dühít, hogy nincs különbejáratú péiszem... azaz pasim!
           engem az dühített, hogy már 8óra és otthon vagyok... gyorsan le kell feküdnöm, hogy újra reggel legyen és mehessek suliba... nem azért, mert stérber kockaarc voltam... nem, azért, hogy ne kelljen hallgatni az ordítást... és ne kelljen szembesülni azokkal a mondatokkal, hogy nézd meg Apádat... vagy nézd meg Anyád mire költi a pénzt... ésatöbbiésatöbbi...                      na, mindegy.. ez volt az én életem és még van is... volt, hogy én is eldobtam volna... na, de nem azért, mert bebeszéltem magamnak, hogy senki sem szeret... mintahogy a kis 16éves lány...         de hát valamivel ki kell tűnni a tömegből... hát, öngyi leszek, mert depis vagyoook... :( 
         pf... ökör, mit foglalkozol vele? kérdezem magamtól...
       aztán eszembe jut, hogy szeret valakit, de őt nem szereti a fiú... és megsajnálom... és tovább olvasom... aztán már elkanyarodik a téma... barátok, mit szeret, mit nem... kit és kit nem... :D
              a szokásos...
azért ott az a pont... amit átéltem... ott az ő adatlapján... régi önmagamra emlékeztet... a lelki nyomorra, mit átéltem... amit félig magamnak köszönhetek, félig annak, aki le sem szarta, hogy ő kell nekem..                    fura visszanézni... én is odaadtam volna a fél karom... sőt az életem... aztán semmi... és olyan rossz... a négy fal között minden este a vágyakkal... aztán egyik reggel... hey, te... lapozz! 
          nem megy olyan könnyen... én tudom... nem egyszer bejártam már az utat... nem mindig kell, hogy visszonzott legyen egy szerelem ahhoz, hogy szép legyen...       igaz, én az a típus vagyok, aki megelékszik azza, ha szerethet... akár hosszú hónapokig... hűűű... hány évet pazaroltam már el így... dzsízászkráj... :D
de nem érdekel... kis idő elteltével szabadnak érzem magam... mint most... nem keresek társat, nem keresek biztonságot nyújtó kapcsolatot... jól érzem magam egyedül... megszokás, tudom... ne mondd! csúf szó...                            majd ő is rájön, hogy van miért élnie... csak még fiatal... most lázad! 

                       én meg felnőttem... de csak mára... holnap megint gyerek leszek... néha kell... :)                    majd találkozunk a homokozó partján... te hozz lapátot... én adom a vödröt... építünk várat! együtt, közösen... ;)

             felhívás keringőre álá dia... :D:D
aludj... én még álmodozom... :*