ma valahogy nincs kedvem a vidámsághoz... erőltetett volna...
nem vagyok vidám, sem lelkes...
amikor szükségem lenne a barátokra, akkor sosem nem tudok kinek a keze után kapni...
az élet furcsa fintora ez vagy csak egyszerűen magam vagyok, nagyon...
valójában tudtam, mi következik, hogy a hatalmas vidámságot majd a nagy összeroskadás követi, mert ilyen vagyok... és mert vannak sablonos dolgok, amik másképp nem következhetnek be, mint így...
kaptam egy levelet... miért éppen levél, nem tudom... legalább online beszélgetés lett volna, de még ez sem... levél, rossz hírekkel, munkaidő vége előtt pár perccel kézbesítve... nékem...
levél, áltatással teli... nem azzal van bajom, amit írtak benne nekem, hanem azzal, ahogyan... levél... későn, választ nem várva... és egy átlátszó hazugság köré szőve a utasítást... érzelmeket figyelmen kívül hagyva... tisztelet sehol sem...
gyávaság valamit úgy közölni az emberrel, hogy magunkat védjük... gyávaság átlátszó hazugságok mögé bújni, hogy ne tűnjünk rosszként... és gyávaság levelet írni, telefonálás vagy beszélgetés helyett...
leginkább talán az bánt, hogy olyasvalaki utasított vissza, aki sosem vonzott... én nem ezt a fiút szerettem meg... az álmaimat szerettem, és nem a valóságot... és a valóság nem olyan szép... és ez szomorú... szomorúsággal tölt el, hogy a való, az savanyú... hamis... rossz... hol az a fiú, aki elcsavarta a fejem? talán nem is létezik... :(
sose álmodozz... soha,desohaaa!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.