könnyen kiismerhetőek az emberek... és rengeteg jellemvonás megtalálható mindegyikükben... tudom, nem mondtam újat! tisztában vagyok vele én is...
elvárják mind, hogy ami jó... azt dicsérd, kiemeld, fényezd! ami rossz arra utalhatsz, de ezt sem muszáj, mert arra senki nem kíváncsi, hogy mi kínod van! ha ez így lenne, csodálatra méltó nagy közösség lennénk mi... béke, boldogság!
na, de ez nem így van... kiemeljük a hibákat! azt viszont sosem mondjuk mi az, ami kivételes a másikban.... így hatalmas csatákat vívunk... ki a nagyobb tróger, te vagy én?! mert mindenki a másikban felfedezett kínját nyögi... elveszítjük egymást... és mikor nem találunk az előzőhöz foghatót, akkor jövünk rá, hogy tejohég... az a másik, milyen is volt! mennyi mindent szerettem benne... nem is volt úgy a maga nemében annyira rossz...
és próbálnánk visszakapni... de az már nem olyan... letettük a játékot...
ah, túlbonyolítom az életem... ragaszkodom... végletekig!
van számomra egy intézményrendszer... nevezzük alapjának a szeretetet... ami az én esetemben rengeteg elvárást szül! szüli a teljes mértékben kölcsönösség és a bármikor, bárhol, bármiben melletted, érted jellemvonásokat... amiket, ha nem használnak mások, akkor a hangulatom áldozatává vállllnak a résztvevők... húzom őket magamhoz, majd a bibi kapcsán, tolom őket...
sok rossz tulajdonságom van... amiktől nem tudok megszabadulni... kellett nekem ilyen hamar felnőlnöm... :(
meditálok öt percet a kávém fölött... majd neki esem életem újjá szervezésének... természetem lecsupaszításának... az marad, amire szükségem van a túlélésre... :D

na, kellemEST!
röpke csók! :*