reggelt!

 van ám az a pénz, amiért ma szívesebben maradtam volna ágyban, minthogy éljem a
megszokott szürke hétköznapokat... de sebaj... lesz ez még így se! :)
aprócska dolgoknak hatalmas erejük tud lenni, és én ezt hihetetlen módon szeretem!
Sok mindent tanultam, legfőképpen azt, hogy nem mindig kell hinni a jelekben...
Egy reggel, mikor kinyitottam szemem, megpillantottam a falamon csüngő
kék kis szöcskét, ölében a lila röhögő szörnyecskét, majd a
következő pillanatban jobb oldalamról a balra fordultam és
könyökömmel a falatról egy réteget lesimítottam...
bosszankodni kezdtem, de tudtam még van időm aludni...
becsuktam hát szemem, mély levegőt vette, majd kacajt hallottam a párnám alól...
ideje kelni! (:@)
Lassan benyúltam a párnám alá... egyenesen kupakját nélkülőző
labellómb, kinyomtam a szundit és lábam a földre helyeztem...
egyenesen a taknyos zsebkendőkbe, melyeket éjjel az ágyam mellé szórok...
remléve azt, hogy reggel emlékezni fogok helyzetükre...
Felegyenesedem félig nyitott szemmel a fényt keresem, mely a fürdőhöz
vezet. Nyitom az ajtót... kicsit keskenyebb ívben, mint ahogyan a lábfejem
helyezkedik... igen, egyenesen a gyűrűs és a kislábujjam között
meg is akad az ajtó szeglete... arcomon rajzolódik a mérhetetlen
fájdalom, de tovább haladok a fürdő felé... ez még nem a vég -gondolom magamban!
Ismét ajtó... keskeny ív... az oldalam bánja. Így jár az, aki hamarabb akarja becsukni az ajtót, minthogy bevánszorgott volna a helyiségbe!
Megérkezem és tükörképem gyors tempóban gondoskoldik arról,
hogy tettvágyam élénküljön!
Hajam kócosan bomlik arcomba, szemeim enyhe résben fürkészik, hogy
orrom mérete csökkent éjszaka a negyedére, vagy az orcám pogácsái
nőttek háromszorosára, míg tündérekkel kergetőztem vadregényes tájakon.
Lassú kézmozdulattal kifésülném hajamat a szemem elől, de sikeresen
beleütöm a mosdókagyló aljába. Fogkefém keresésére indulok, de nem látom,
mert a bögrében lévő fogkefék mögött elbújt az én gyermekem. Mérgemben
adok két pofon az arcomnak, mely meg is hálálja azonnali vörösödéssel...
Megfordulok... Mégis csak jobb lenne egy kávé, mielőtt hozzálátok a
szépítkezéshez, illetve az emberré faragáshoz! Lassan, de biztosan haladok
előre... esetlen lábam, immáron a bal lábfejem neki csapódik a
mosogép alsó részének... tovareppen a földön... a mosógép alja..
lehajolok, kámpicsorodó arckifejezéssel megsimítom lábam,
majd a csámborgó darabért nyúlok...
A mosogép ép, visszahelyeztem a darabot. Kilépdelek a folyosóra
a konyha felé veszem az irányt. A reggel további részében nemcsak a
cukrot adagolom rosszul, de a kávét is kiszórom az asztalra..
Lesöpröm a fenn maradó részeket a földre... Feleszmélek, mert a víz már
olyan hangosan buzog a mellegítőben, hogy a szomszédok is átkopognak, hogy
készítsek egy jó erős feketét nekik is, hamár üzemi méreteket ölt a víz,
melyet a gázra dobtam. Lassan kortyolom. A pohár alja jéghideg a tej miatt,
a pereme pedig forró a víztől. Élvezném a kissé kesernyés ízt, ha nem tapadna össze a szám a kissé tuhladagolt cukor mennyiségtől... majd újra
a tükörbe pillantok. Még mindig nem értem az orrom és az orcám méretbéli
eltéréseit, de rendkívüli örömmel tölt el, hogy már egészen nagyra tudom
nyitni a szemem és már nem csak a szempilláim suhogásást hallom, de a
szomszéd vérebe is rákontrázni hallatszik a kakas köszöntőjének.
Billegek, mert az egyensúlyom még nem éppen a legstabilabb, így a kávét
sikeresen világos, kissé áttetsző felsőmre lötykölöm. Fura fintor ül
az arcomra. Megkapaszkodom a konyhaszekrényben, majd mennydörgős hangon,
rettenetesen büszkén kijelentem, hogy "ez az én napom, jee"!

Voltak ám jelei ennek a meghamisítatlan kijelentésnek a továbbiakban is.
Nem találom a megfelelő ruhadarabokat. Van rajtam fehérnemű és egy darab
zokni is, mikor már félig belebújtam legkedvencebb nadrágomba és így
bohócokat meghazugtoló módon bicegek az asztalhoz, újabb korty kávéért, akkor döbbenek rá lassacskán, hogy 'nincs egy rongyom sem' - női szállóige - és hosszú percekig révedek a földre, mintha legalábbis a világ állna meg... setovább! Ilyenkor hirtelen feleszmélek és megkérdezem magamtól, hogy miért állok a szőnyeget bámulva, félig felhúzott nadrágban a szoba közepén...  
Sminkem készülőben, hajam kócosabbnak tűnik, mint azelőtt.
Cigarettámat kétszer ejtem el és háromszor taposom meg, mielőtt
a cukros barna löttytől összetapadt ajkaim közé helyezném, kint a természet lágy ölén.
Beleszívok két "slukk" erejéig, mire észreveszem, hogy meg sem gyújtottam,
de ekkor még halvány dunsztom sincs arról, egy szem működő tűzcsiholóm,
hol rejtőzködhet! Slukkkok, kávé, levegő... mmm, de szép is a reggeli forgatag innen az erkélyről! Mindjárt én is társulok a rohanó tömeghez... Beleborzongok!

A folytatás hosszadalmas lenne, így hát rátérek a lényegi mondandómra!
Jelek, melyek befolyásolják hangulatunkat és vele együtt akár egész
napunkat, drasztikusabb és elvetemültebb esetekben életünk teljes voltát is!
Nem szabad!!! 
Mindenki csukta már be maga mögött úgy az ajtót, legyen az bejárati vagy
társasházi nyikorgós, télen befagyós, gigászi üvegajtó, hogy ha kilép a járdára,
biztos benne, hogy egy galamb sereg híg salakanyaggal látja el a blúzza
gallérját, mert ez egy ilyen nap, Loreal: mert Ön megérdemli!
Ha netalántán ezt elkerülné, akkor összecsapja sárral egész testét a zebra előtt elszáguldó teherautó... vagy kamion... :)

De mi lenne velünk, ha minden egyes jelet komolyan vennénk!?
Akkor bizony minden második nap otthon maradnánk, és az lenne a napunk
egyetlen programja, hogy ágyunkba kucorodva oldalunkon a távirányítóval,
ölünkben laptopunkkal, egésznap csak azt várnánk, mikor hanyatlik le a nap.
Mennyi minden kimaradna az életünkből... Nem látnánk buszon rán kacsintó kis babucit,
nem mosolyogna ránk a közértben az a helyes fiú, akit nem rég a buszmegállóba
fürkésztünk szemünkkel titkon... stbstb.

Nem szabad, hogy hangulatunk uraljon minket. Fordítanunk kell!
Szóval történjen bármi is, sose nézd a rosszat, tekints mosolyogva a jóra, mert ott lapul 
az is, csak észre kell venni!  
Így majd könnyebben indulsz munkába, suliba, akárhova...
Nem számít, hogy be van dagadva mindkét lábfejed, mert lábtengózol a mosógéppel vagy épp nincs! Nem számít, hogy zöld lett az oldalad a fürdőszobaajtó miatt, vagy lila!
Nem számít, hogy a kukazsák a lépcsőházban szakad ki, persze a földszintig kibírta, tovább már nem... majd legközelebb gyorsabb leszel! :)
Nem számít, hogy felemás zokni van rajtad, amit mindenki lát a körömcipőben, mert Te tudod... trend lesz a kora tavaszi stádiumban! :)
Sorolhatnám még mi nem számít... de jöjjön az, ami számít!
A mosoly, a joh kedv... a bizakodás... a remény, hogy holnap már jobb lesz... még jobb! :)

unicum: csak pozitívan! ;)

mára elég belőlem ennyi... sájen és az ő johtanácsai címú rovatot olvashattad! :D
élvezetekben gazdag kellemEST! písz sájáná a bubujány